Imádok lakberendezős újságokat nézegetni, lapozgatni, egyszerre inspirál és kikapcsol. Épp a minap is a legfrissebb hazai számokba lapoztam bele, és -nem is annyira meglepődötten- azt tapasztaltam, hogy egyre inkább újra virágkorát éli a retro stílus. Egy-két éve talán már így van ez, de persze ilyenek vagyunk a divat iránt: vagy észrevesszük, mert megfog benne valami, vagy csak akkor tűnik fel, amikor már a csapból is ez folyik. Elkezdett izgatni a téma, amúgy bútoros oldalról. Merthogy nem is olyan régi ez a korszak, a mi korosztályunk még igenis ebben töltötte gyermekkorát, hiszen az 50-es, 60-as, 70-es évekről beszélünk. És hát nekünk magyaroknak, közép-kelet-európaiaknak nem is annyira kellemes ez az időszak, talán szüleink sem annyira szeretnek erre visszaemlékezni. De ebbe most ne menjünk bele … maradjunk a formáknál. Merthogy ez azért izgi.
Szóval említettem, kissé utánanéztem ennek az időszaknak. Az Idegen szavak szótára szerint a retro jelentése: múltat időző. “Ohhh, múltat idéző?! Szeretem a régit!” – gondoltam.
Nézzük csak tovább, mik is jellemzőek erre az időszakra?
A retro kezdetei
Összetéveszthetetlen stílus jegyei a II. világháború Amerikájából indultak útnak, amelyek az optimizmust, a jövőbe vetett hitet testesítették meg. Ekkor kezdtek el újra élni az emberek, a jólét magával hozta a lakások épülését, ahol felmerült az igény a helytakarékos, jól funkcionáló bútorokra, amelyek nem mellékesen olcsók is. Az általános megkönnyebbülést és pozitív hozzáállást leginkább az intenzív, vibráló színekkel, és feltűnő formákkal fejezték ki a tervezők.
A retro stílus jellemzői
A retro enteriőr hallatán, ami először eszünkbe jut az a vidám, élettel teli, játékosságot és humort idéző színvilág. Gyakoriak a rózsaszín, meggypiros, napsárga, menta zöld, szürke különböző árnyalatai, a fekete és a fehér. Élénk színeivel jól megállja a helyét a fiatalabb korosztály otthonában is, de a nagy mintákkal, a barna és fehér kontrasztokkal az idősebb korosztály is bevállalhatja. Előnyben részesíti a geometriai formákat, a nagyméretű mintákat a bútorokon, a falakon és a textileken egyaránt. Megjelennek a virágok, körök, kockák és hullámos minták. Formavilágában szakít a letisztult minimál Adatvédelem stílussal, helyette a gömbölyded, áramvonalas bútorok jellemzőek. A bútorok gyakran fényes felületűek, a fa használata nem jellemző rá. Szakít a természetességgel, a műanyagok és fémes felületek kapnak teret. Az egzotikus stílus is beilleszthető a leopárd és zebra mintákkal.
(forrás: almaimotthona.hu)
Játékosság?! Vidámság?! Humor?! Pozitivizmus?! És ezek a színek?! Ez kell nekünk!!!
Ha egy ilyen vibráló lakásban nem is feltétlen szeretnénk élni (persze ki tudja?!), azért egy kicsit eljátszadozhatunk ezekkel a bútorokkal, formákkal! Miért is? Ha belegondolsz, bárhol hozzájuthatsz retro bútorokhoz potom áron! Szuper formák, nem szuvas anyagok, és az általunk, bútorfestők által használt festékekkel és díszítő technikákkal csodákat lehet varázsolni belőle! Mutatok is néhány példát! Ha még ezek láttán mindig kicsit idegenkedsz tőle, mutatok néhány enteriőrképet, hogy el tudd képzelni, mi is varázsolható ezekkel a darabokkal.